A megbocsátás egy végtelenül félreértett dolog
A megbocsátás szerintem egy végtelenül félreértett dolog. Amolyan emelkedett pátosz, hogy attól leszel jó ember, ha olyanoknak is megbocsátasz, akik nem érdemlik meg azt.
olvass továbbA megbocsátás szerintem egy végtelenül félreértett dolog. Amolyan emelkedett pátosz, hogy attól leszel jó ember, ha olyanoknak is megbocsátasz, akik nem érdemlik meg azt.
olvass továbbHa nagyon sokáig mondasz igent akkor is, amikor valójában nemet kéne mondanod, akkor amikor elkezdesz nemet mondani, hihetetlen lelkiismeret-furdalás fog rád törni. Az elején teljesen görcsösen fogod megélni, mintha valami égbekiáltó bűnt követtél volna el, hiszen “nem ehhez szokott hozzá a környezeted körülötted, most mi lesz?
olvass továbbCsalódott vagyok, mert az emberek már nem őszinték egymáshoz. Csalódott amiatt, mert kezdünk elveszíteni valamit, ami még igazi értékeket hordozott magában. A tiszteletet, a figyelmet, a szeretetet.
olvass továbbMinden ötletemre azt mondta, baromság. A gondolataimra azt, hülyeség. Semmit sem tudtam jól csinálni, semmiben sem tudtam neki megfelelni.
olvass továbbÉletünkbe senki sem véletlenül toppan be, és ha innen nézzük, akkor az is bizonyos, hogy életünk minden egyes szereplője hozzájárul a személyiségünk formálódásához. Sajnos ez alól a csalódások sem képeznek kivételt. Egy szívtörést követően mindannyian változunk. A kérdés csak az, hogy milyen irányba?
olvass továbbNem csapod be az ajtót egy jelentéktelen vita után, azt kiáltva az érzelmeidnek, hogy „gyertek srácok, költözünk!”. Ha szeretsz valakit, nem sétálsz el az első konfliktusnál, mondván te nem erre fizettél be.
olvass továbbFeladatomnak érzem elmondani mindazt, amit besöpörsz néhanapján a szőnyeg alá. Nem szeretsz egyedül lenni. Nem érzed magad teljesnek és hagyod, hogy úgy érezd, hogy nem vagy elég. Engedd meg, hogy felnyissam a szemedet, mert az igazság az, hogy épp elég vagy. Nincs szükséged egy másik emberre, ahhoz, hogy önmagad lehess, hiszen több vagy, mint gondolod.
olvass továbbA múlt hétvégén női elvonulást tartottunk Taliándörögdön, a Balaton-felvidéken. Felemelő volt megtapasztalni, milyen csodákra képes 21 nő, milyen átütő ereje van annak, ha mi, nők összegyűlünk és támogatjuk egymást.
olvass továbbVannak az életben döntések, amelyeket mindenképpen meg kell hoznunk, mégis nehezen vesszük rá magunkat. Nem azért, mert nem akarjuk eléggé, és nem azért, mert gyengék vagyunk, egyszerűen csak nem tudjuk biztosan, hogy készen állunk, és semmi esetre sem szeretnénk hibázni vagy csalódást okozni. Pedig azzal, ha túl sokáig várunk, és nem cselekszünk akkor, amikor kellene, könnyedén elveszíthetünk másokat!
olvass továbbA testi bántalmazás nyilvánvaló, és közvetlen módon jelent veszélyt az életre, de egy zsarnoki kapcsolat legalább annyira végzetes lehet. Ott a tettlegesség helyett, vagy sok esetben mellett, ez a mondat hangzik el: "Tudod, hogy egy senki vagy nélkülem..."
olvass továbbVan az a bizonyos tükör, ami nagyon fontos egy egyén számára gyermekkorában. Ez nem más, mint a szülő tükör. Itt a gyermek elsősorban saját magát látja, ezért nagyon fontos a szeretet neki. Azonban ami ennél is fontosabb, hogy amikor a gyerek ránéz a szülőre, mit is lát valójában. Megláthatja-e, hogy ki is ő valójában, milyen ember is válhat majd belőle.
olvass továbbAz-az igazság, hogy nem akarom megmondani a frankót, mert hiába írtam egy szakkönyvet a témában, nem vagyok még én sem tökéletes. Ha az lennék, egy boldog házasságban élnék, nem nyűglődnék azzal, hogy megértsem az emberi kapcsolatokat.
olvass továbbA depressziót nagyon komolyan kell venni, ugyanis ez a mentális betegség sokkal összetettebb és mélyebb, mint ahogyan dobálózunk ennek a szónak a jelentésével. Egyénileg nem is kezelhető, szakember segítsége szinte elengedhetetlen. Ugyanakkor az is igaz, hogy segíthetsz önmagadon, ha olyan gondolkodásbeli dolgokat eszközölsz, melyek támogatják a terápiás utadat.
olvass továbbMinden ember megérdemli, hogy egy olyan egészséges párkapcsolatban éljen, ahol nem kell visszaszorítania önmagát, az igényeit és lehet véleménye a saját érzéseiről, gondolatairól. Azonban sajnos sokszor látni olyan kapcsolatokat, ahol az egyik fél sokkal kevésbé értékeli a partnerét, mint kellene. Milyen jelek figyelhetőek meg ezen kapcsolatok dinamikájában?
olvass továbbAzt már régóta tudjuk, hogy a szülői minta nagyban befolyásolja a felnőttkori személyiség kialakulását, valamint azt is, hogy mennyiben tudunk határokat húzni másokkal szemben. Egy mérgezői apakép azonban sokkal nagyon hatást gyakorol egy lány életében, mint gondolnánk.
olvass továbbFeltűnt az, hogy többségében azok szoktak bocsánatot kérni, azok szoktak - képletesen értve - lehajtott fejjel olykor járkálni, akiknek a szíve nincs teljesen tele negatív érzelemmel? Akiknek nem az az első gondolatuk, hogy ki és micsoda a másik, hogy mennyire csúnya, buta, szerencsétlen, egoista, önző, érthetetlen, hanem akik igyekeznek mindenkivel szemben szeretettel fellépni, mert már tisztában vannak azzal, hogy egyetlen egy szó is mennyi bajt tud okozni a másikban.
olvass továbbMég mindig népszerű dolog fellázadni az ellen, hogy az emberek csupa szépet és jót posztolnak a közösségi médiában, sőt, ha valakitől megkérdezik, hogy hogy érzi magát, akkor szinte kötelezően elvárt dolog valamilyen szörnyű dologról beszámolni. Az, hogy valaki szép képeket, kellemes élményeket posztol, vagy arról mesél, hogy éppen jól érzi magát, közel sem jelenti azt, hogy tökéletes az élete.
olvass továbbSajnos sokszor nem akarjuk meglátni azokat a dolgokat, amelyek ott lebegnek az orrunk előtt, mert elvakít minket a szerelem illúziója. Azt azonban nagyon fontos figyelembe venni, hogy egyetlen jól működő kapcsolatban sincs helye toxikus magatartásformának. Még akkor sem, ha mentegetni próbálod a másikat.
olvass továbbA testvéri kapcsolatok rendkívül fontosak és valójában az egész életünket meghatározza az, hogy van-e testvérünk, és ha igen, milyen vele/velük a kapcsolatunk, hiszen személyiségünk fő vonásai gyermekkorban alakulnak ki, amelyben a családunk szerepe vitathatatlanul fontos.
olvass továbbMegoszlanak a vélemények arról, hogy vajon a férfiak szeretik-e, ha egy nő teszi meg feléjük az első lépést. Bár valahol ez egyfajta magabiztosságra vall, mégis inkább megkérdeztük az ellenkező oldalt, ki hogyan látja ezt?
olvass tovább