Nőnapi meglepetés, tavaszi lüktetés, dübörög a Fat Mo's!
Ahogyan azt a kedves közönség már megszokhatta, márciusban is lüktetnek a legendás belvárosi zenés étterem falai!
olvass továbbAhogyan azt a kedves közönség már megszokhatta, márciusban is lüktetnek a legendás belvárosi zenés étterem falai!
olvass továbbSkócia nemes párlatainak hazánkban is egyre több híve akad, de biztos, hogy mindent tudunk az uisge beatha-ról, vagyis az élet vizéről? Összegyűjtöttünk néhány alapigazságot és tudnivalót, amivel egy-egy ínyenc estén a társaság szakértőjévé válhatunk.
olvass továbbNemhogy nem akar távolodni, úgy tűnik, egyre inkább körül ölel minket a hideg, havas tél. Éppen ezért gyakran előfordulhat, hogy az otthon melegét választjuk a kimozdulás helyett, és inkább nézünk meg egy jó filmet, vagy kuckózunk be egy izgalmas könyv mellé. Azért, hogy ilyenkor egy igazán szívmelengető, csupa csoki, azonban mégsem émelyítő édességet falatozhassunk, most hoztunk egy remek receptet.
olvass továbbHivatalosan is elindulhat a visszaszámlálás, hiszen itt a farsangi időszak, ami nem jelent mást, mint hogy méltó módon mondjunk búcsút a téli szürkeségnek, hideg napoknak, és belevessük magunkat a tavaszvárás időszakába. Természetesen a gasztronómiai élvezetekről sem érdemes ilyenkor megfeledkezni, a retro farsangi fánk mellé pedig íme néhány karneváli hangulat ihlette, extrém koktélkülönlegesség.
olvass továbbA szerelmesek ünnepén, Bálint napján azoknak kedveskedünk, akik igazán fontosak számunkra. Akár pároddal édeskettesben vagy más szeretteddel töltöd e romantikus ünnepet, a kényeztetés mindenkinek jár. Varázsoljuk elbűvölő koktélcsodákkal még emlékezetesebbé az estét! A csokoládé finom illata és a gyümölcsösen édes ízvilág garantáltan hozzájárul ahhoz, hogy a megfelelő hangulatban töltsük a szerelem napját.
olvass továbbEz a zöld méregtelenítő turmix energetizál, megtisztítja a szervezetedet a káros anyagoktól, és az emésztésre is jótékony hatással van. Ne rettentsen el a zöld szín, és a zöldségek ízétől való félelem. A gyümölcsök hozzáadásával készült smoothie-t még a gyerekek is örömmel fogyasztják, anélkül, hogy tudatában lennének, hogy valójában mennyi zöldséget fogyasztanak éppen.
olvass továbbKöményes savanyúságként mindig is nagy kedvencem volt, de csak pár éve fedeztem fel, mennyi minden készíthető a cékla nevű szuperzöldségből. Ez az élénkszínű, édeskés, ropogós gyökér számtalan formában fogyasztható, levesként, főételként, italként, de gyümölcsökkel, zölkdségekkel kombinálva nagyszerű nyers salátaalap vagy nassolnivaló.
olvass továbbAz enyhe télnek és a tavasz lassú, de biztos közeledésének köszönhetően talán még sosem volt ennyire színes és élettel teli a hideg évszak, ami a chocoMe boszorkánykonyháját is inspirálta: legújabb Raffinée termékünk megalkotásánál egy minden eddiginél gyümölcsösebb összeállítást hoztunk létre.
olvass továbbA Cézár saláta talán a legkedveltebb a saláták körében, és ezerféleképpen el lehet készíteni. Ezúttal Angela Nilsen egészségesebb és finomabb verziója kerül bemutatásra.
olvass továbbEzt a sajttortát már rég ki szerettem volna próbálni, és itt volt a szuper alkalom: a születésnapom. Igaz két nappal később kaptam meg magamtól, de így még tökéletesebb lett.
olvass továbbHatalmas érdeklődés kísérte a Bonduelle „A Nagy Levesválasztó" elnevezésű, nyereményjátékkal egybekötött országos promócióját, amelynek arca Fördős Zé, a népszerű gasztro-blogger volt. A versenyzőknek 2017.november 6. – 2017.december 3. között olyan leves recepteket kellett beküldeniük, ahol az elkészítéshez Bonduelle-terméket használtak. A nyertes receptről 2017. december 6-12. között közönségszavazás döntött, a szerencsés befutó 350 ezer Ft értékű Electrolux termék-csomagot nyert.
olvass továbbTudjuk, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Most mutatunk nektek egy éjszaka elkészíthető zabkása receptet, hogy többé ne keljen kihagynotok a reggelit.
olvass továbbMegfelelő táplálkozással sokat tehetünk egészségünk megőrzésének érdekében a téli hónapokban is. Összegyűjtöttünk pár gyakorlatias táplálkozási tanácsot ennek megvalósításához.
olvass továbbSokat gondolkodtam, hogy mivel és hogyan tudnám kiváltani, mert a hagyományos fánk nem tartozik az egészséges ételek kategóriába. Így született meg ez a recept!
olvass továbbÉn félek a bejglitől! Komolyan, ez nem vicc! A bejgli egy, olyan misztikus sütemény amitől félni kell, és hogy miért? Hogy nehogy szétrepedjen!
olvass továbbKözeledik a karácsony és mindenki a finom desszertek receptjein töri a fejét. Ám a finom az lehet egészséges is, még az ünnepek alatt is. Íme egy nyírfacukorral édesített és alacsony szénhidrát tartalmú sütemény, amely akár gluténmentesen is elkészíthető.
olvass továbbEgy alapvetően klasszikusnak számító ételt is megbolondíthatunk, ha egy-egy különlegesebb összetevőt csempészünk bele. Ezúttal ez az alapanyag az aszalt szilva, ami egy marharaguba kerül. Ezen felül pedig a csicseriborsó és a bulgur gondoskodnak arról, hogy ne csak finom, hanem egészséges is legyen az, amit eszünk.
olvass továbbHétvégére egy jó könyv vagy film mellé tökéletes lehet ez a csicseriborsólepény, hiszen nagyon finom, laktató, mégsem nehéz étel, és legalább addig sem egy tábla csokival csillapítjuk az éhségünket, amíg ezt fogyasztjuk kikapcsolódás közben.
olvass továbbAmikor vendégeket várunk, akkor általában azokat a recepteket preferáljuk, amiket egyszerű elkészíteni, szépen lehet tálalni, illetve a vendégeink kedvükre „csipegethetnek” belőle annyit, amennyi jól esik. Ilyenkor remek ötlet lehet pástétomokat készíteni, amelyeket pirítóssal biztosan nagyon népszerű lesz.
olvass tovább