Nem ő a megfelelő ember számodra
Egy lista arról, hogy mik azok az intő jelek, melyek vörös riasztással szolgálnak számunkra annak kapcsán, hogy talán nem a megfelelő ember van mellettünk.
olvass továbbEgy lista arról, hogy mik azok az intő jelek, melyek vörös riasztással szolgálnak számunkra annak kapcsán, hogy talán nem a megfelelő ember van mellettünk.
olvass továbbHidd el, csak azért, mert valami végül nem úgy sikerült, ahogy remélted, az érzéseidnek ugyanúgy van létjogosultságuk, még akkor is, ha kettőtök jövője mindig is csak egy esetleg volt csupán. Vannak olyan félkapcsolatok, amikre utólag úgy gondol vissza az ember, mint valami, amit kudarcként könyvelhet el, de ezekből az esetekből is rengeteget tudunk tanulni.
olvass továbbSzemélyenként mindenki más célokat tűz ki maga elé, másban látja a boldogságát. Mindenki örül azonban az előléptetésnek, magasabb fizetésnek, új kocsinak és lehetne még folytatni a sort. Ezek egy nagy dózisban szolgáltatnak boldogságot, de nem tartósan. Egy új kocsi akár egy hónap vagy fél év múlva már nem jelent boldogságot. Ezért érdemes olyan szokásokat beépíteni az életbe, melyek elősegítik a tartós boldogság megélését. Ilyen szokásból hoztunk nektek ötöt.
olvass továbbAz érett férfiak az élethez keresnek társat, nem csupán egy kapcsolathoz. Éppen emiatt olyan dolgokra helyezik a fókuszt, a társkeresés alatt, ami sokkal fontosabb annál, mint a mell-popsi kettőse. Érdemes szem előtt tartani tehát a következő néhány pontot.
olvass továbbHölgyeim, szinte mindannyian egyetértünk abban, hogy vannak olyan szokások, amelyeket mindenki kínosnak tart, de valójában nagyon is gyakori. Ezek azok a dolgok, amiket saját otthonunkban, autónkban és irodánkban, de mások előtt szinte soha nem tennénk. Persze véletlenek is becsúsznak a gépezetbe. No, de rántsuk le a leplet.
olvass továbbMinden kapcsolatból tanulunk valamit. Ha mást néha nem is, de azt biztos megtudjuk, hogy mi az, amit többé már nem akarunk eltűrni. Ha egy olyan emberrel sodort össze az élet, aki minden szituációban kizárólag saját magát helyezte előtérbe, akkor valószínűleg a következő dolgok ismerősek lesznek.
olvass továbbLehet, hogy az egész heted egy rohanás, és teljesen kimegy a fejedből, hogy visszahívd a barátnőd, aki éppen teljesen maga alatt van a szakítása miatt. De rossz barát leszel ettől? Lehet, hogy annyi tennivalód van, hogy alig látod a végét, és már zsinórban harmadszorra mondod le a közös bulit, mert egyszerűen hétvégén csak arra vágysz, hogy az ágyad ölelésébe menekülj. De hidd el, ettől még nem leszel rossz barát. Vannak ugyanis alapvető különbségek, amik a rossz és az elfoglalt barátokat elkülönítik egymástól.
olvass továbbAz empaták csodálatos lélekkel rendelkező emberek. Befolyásolja őket mások érzelmi állapota, és energiája. Emellett pedig különleges képességük, hogy ösztönösen megérzik a másik ember érzelmeit, és gondolatait.
olvass továbbBárhogyan is, fontos tudni azt, hogy egy hosszú távú kapcsolatban bizony vannak mélypontok, amikor elbizonytalanodunk. Ilyenkor talán még sokkal jobban szükségünk van arra, hogy érezzük a másik szeretete, szerelme ugyanolyan erős irántunk, mint a kapcsolat kezdetén. Azonban ennek is megvannak a maga jelei. Elég, ha csak ezekre jobban figyelünk.
olvass továbbAkik már évek óta ugyanabban a párkapcsolatban élik az életüket érzékelhették már, hogy kapcsolatuk hullámzik. Néha olyan érzés mintha az egész kicsit leült volna és nem olyan magával ragadó, mint addig. Ezzel kapcsolatban a jó hír az, hogy csak beleragadtatok a hétköznapok mókuskerekébe és vissza lehet hozni a varázst, hogy ne érezd azt, hogy kapcsolatod ellaposodott.
olvass továbbMinden kapcsolatban előfordulnak viták, nézeteltérések. Ezek nem csak a kapcsolat rombolását, de ugyanúgy az építését is előidézhetik, ha jól kezeljük őket. Minden nézeteltérés megoldása csak erősíti és mélyíti a kapcsolatot. Azonban egy konfliktus kezelési módja a kulcs ahhoz, hogy a mérleg melyik nyelve felé mozdul el az általatok generált vita vége.
olvass továbbMinden párkapcsolat egyedi, saját szabályokkal, különböző emberekkel, mégis vannak teljesen hasonló esetek, viselkedések, szituációk. Sok viselkedési forma esetében elterjedt, hogy teljesen megfelelő a párkapcsolatban is, pedig hosszú távon ártalmas vonzatuk van.
olvass továbbSokan rágódunk ugyanazon. Hogy védhetnénk meg a gyerekeinket? Mitől is? Talán felsorolni sem tudom. Van itt minden már, pia, abnormális és nagyon korai szex, designer drogok garmadája, kiégés a nettől, intimitás nélküli kapcsolatok, mentális betegségek. Nem vagyok egy múltban élő típus, ezért nem jövök azzal, hogy régen jobb volt. Nem volt az, de az is tény, hogy nem volt ilyen gyors és túltolt minden.
olvass továbbAz egykori One Direction fiú a tinibanda indulása óta igazi férfi lett, ráadásul azt kell mondanunk, hogy nem is akármilyen. A sztár se veled-se nélküled kapcsolatban él Gigi Hadiddal, bár ha lehet hinni a pletykáknak, az idei évet már külön kezdték el. Valószínűleg nekünk is kifejezetten nehezünkre esne búcsút mondani a születésnapos énekesnek!
olvass továbbMindig tehetsz valamit azért, hogy egyre jobban érezd magad a saját bőrödben, nem csak testileg de lelkileg is. Amikor úgy érzed, hogy semmi nem tud feldobni és valahogy nem vagy az igazi, az sokszor jel, hogy nem töltődsz fel eléggé. Olvasd el ezt a néhány tippet és alkalmazva őket, te is érezd magad jobban a bőrödben.
olvass továbbA sikeresség egy rendkívül komplex fogalom és az életünk sok színterén lehet sikerről beszélni. Sikeres lehetsz a családi életben, a karrieredben, a hobbidban. Úgy is azzá válhatsz, pontosabban a legtöbb sikeres ember nem is tud róla hogy az, hiszen mindig a jobbra törekszik, sosem kényelmesedik el a sikeresség tudatában, ha az alábbi pontokban magadra ismersz akkor valószínűleg sikeres vagy, akár tudsz róla, akár nem.
olvass továbbAz élet tele van hullámvölggyel és senki sem lehet az ideje száz százalékában boldog. Teljesen természetes, ha időnként egy nehezebb periódusban lelkileg megrogyunk. Azonban van néhány dolog, amit ilyenkor sem szabad elfelejteni, hiszen fontosak.
olvass továbbAzt hihetnénk, hogy a nárcisztikus embereket „kemény fából faragták”. Pedig bizony ők nagyon tudnak félni bizonyos dolgoktól. Olyan helyzetektől, amire mi talán nem is gondolnánk.
olvass továbbAz olasz és ír felmenőkkel rendelkező színészre először a Nem kellesz eléggé című filmben figyelhettünk fel, majd az egész világ megjegyezhette őt, miután főszerepet kapott a Másnaposokban. Színészi tehetségét Oscar-jelöléssel is jutalmazták a Napos oldalban nyújtott alakításért, azonban mi nem csak ezért, hanem tagadhatatlanul sármos és szexi megjelenése miatt és teljesen odavagyunk érte. Mutatjuk is, hogy miért!
olvass továbbTudjátok, van az az időszak. Az a bizonyos szakítás utáni holtidő, amikor egyszerűen minden a másikra emlékeztet. És, ha ez önmagában nem volna tényszerűen szar, akkor még jön az az érzés is, hogy na, most nem futhatok össze vele… sehol.
olvass tovább